Köszönjük, hogy eljöttek konferenciánkra.
Azok akiknek nem sikerült részt venni eseményünkön örömmel jelentjük, hogy maradtak le semmiről, hiszen az előadásokról készült videókat hamarosan megtekinthetik weboldalunkon.
Szeretnénk felhívni figyelmüket a konferencia után április 17.-én megrendezésre kerülő technikai workshop napunkra.
Kattinson workshop oldalunkra, ahol megtudhatják a részleteket!
Workshop
SEC-Tour konferencia felvezető
Az információtechnológia drámai fejlődése nyomán mára elmondhatjuk, hogy életünk szerves részévé váltak a számító- és táblagépek, okostelefonok és az ezeket kiszolgáló környezet. Nem beszélve arról, hogy megjelentek olyan technológiák, amelyek messze túlmutatnak az egyébként megszokott, általunk ellenőrzés alatt tartott információs rendszereken. Ha mindezekhez hozzátesszük azt, hogy az információbiztonsági fenyegetettségekkel és sérülékenységekkel – beleértve az emberi tényezőt is – egyre gyorsuló ütemben szembesülünk, akkor világossá válik, hogy a témáért felelős vezetőként nincs könnyű dolgunk.
A Sec-TOUR konferencia célja, hogy egy asztalhoz ültesse az információbiztonság fejlesztéséért tenni vágyó IT és információbiztonsági vezetőket, valamint a szegmensben működő vállalkozásokat olyan környezetben, ahol a stratégiai és szakmai beszélgetéseken kívül a kapcsolatépítésé a főszerep.
A konferencia programja
2014. április 4., péntek
2014. április 4., csütörtök | ||
---|---|---|
09:00 – 09:30 | Érkezés, regisztráció | |
09:30 – 09:35 | A konferencia megnyitása | Svájger Árpád, Rónaszéki Péter |
09:35 – 10:00 | Iparági összefoglaló | Rónaszéki Péter, ISACA Magyarország, Secure-IT Hungary |
10:00 – 10:25 | Mentett vagy nem mentett? – A Barracuda Backup megoldja Ön helyett! | Bán Tibor, Safesoft |
10:25 – 10:50 | Álomból valóság: Folyamatos biztonság monitorozás: Felhőperspektíva | Andrzej Klesnicki CISM, Technical Account Manager for Central Eastern Europe, Qualys |
10:50 – 11:15 | Secunia: Egy szög miatt a patkó? – Alkalmazások sérülékenységének felderítése és javítása. | Kocsis Tamás és Rácz Balázs, biztibutor |
11:15 – 11:40 | Kávészünet | |
11:40 – 12:05 | Célzott kibertámadások elleni védekezés | Daniel Hetenyi, Trend Micro |
12:05 – 12:30 | Kritikus IT infrastruktúra és szoftver fejlesztések biztonsági kockázatai a közigazgatásban – Biztonsági audit tapasztalatok egy valós projekt kapcsán | Hallai Szabolcs, CISA, CISM |
12:30 – 12:55 | Threat Emulation: Anti-APT megoldás a Check Pointtól | Csósza László, Check Point |
12:55 – 13:20 | FireEye: Nem fenyegetettség, hanem aktív támadás? – APT és célzott malware invázió felderítése és elhárítása. | Husvéti Zsolt, biztibutor |
13:20 – 14:05 | Ebéd | |
14:05 – 14:30 | Enterprise Mobility Management. Az AirWatch megoldásának áttekintése. | Dariusz Dudarewicz, Enterprise Account Executive, AirWatch |
14:30 – 14:50 | Hogyan védjünk tűzfalat – Junos DDoS Secure | Bajmóczi Balázs, senior rendszerintegrátor, WSH Kft. |
14:50 – 15:10 | Miért szivárognak ki bizalmas adataink? | Tóth Péter Barnabás, Vezető IT biztonsági Tanácsadó, CDSYS |
15:10 – 15:35 | DLP implementáció UTM környezetben | Hirsch Gábor, Kereskedelmi Vezető, Fortinet Magyarország |
15:35 – 16:00 | Az áttekinthetőség, a biztonság fontos összetevője | Michael Haas, Area Sales Director Central Europe, WatchGuard Technologies |
16:00 – 16:30 | Sophos UTM Accelerated: A TMG kiváltása előnyökkel is járhat! | Szalkai Ákos, 2F 2000 Kft., vezető tanácsadó |
16:30 – 17:00 | Uzsonna | |
17:00 – 20:00 | Fakultatív programok: Quad bajnokság, Helikopter vezetés, Wellness programok | |
20:30 – 21:30 | Vacsora | |
21:30 | Játékos vetélkedők (csapatépítés és bontás) | |
2014. április 4., péntek | ||
09:00 – 09:15 | Visszatekintés az előző napra | Rónaszéki Péter, ISACA Magyarország, Secure-IT Hungary |
09:15 – 09:45 | Moving from Threat Centric to Trust Centric IT Security Model | Edvinas Pranculis, MM, CISA, CISM, CRISC, Lumension, Regional Sales Director |
09:45: – 10:10 | Aruba Networks: Vállalati Wi-Fi biztonság – földön, vízen, levegőben. | Kocsis Tamás, biztributor |
10:10 – 10:35 | Sophos Mobile Control: Mennyire hatékony a végpontbiztonsági csomag MDM opciója? | Vaspöri Ferenc, Kiemelt ügyfélkapcsolati vezető, NewCo Trading Kft. |
10:35 – 11:00 | McAfee/Intel Security: Az élhetőbb digitális világért. | Tóth Árpád, McAfee |
11:00 – 11:25 | Hordozható eszközök – Kémek a zsebünkben | Szincsák Tamás, IT tanácsadó, Sicontact Kft. |
11:25 – 11:50 | Kávészünet | |
11:50 – 12:15 | A hálózati analízis fontossága SIEM projektekben | Sajó Péter, Euro One |
12:15 – 12:40 | Naplóelemzés és analitika Splunkkal | Csinos Tamás, RRC Hungary |
12:40 – 13:05 | Ügyfél igények és incidensek, avagy a naplóelemző integrátor hétköznapjai | dr. Kőmíves Balázs, PR Audit |
13:05 – 13:35 | Az IT biztonság jogi aspektusai | dr. Ormos Zoltán |
13:35 – 14:30 | Ebéd |
Helyszín
Flamingó Wellness és Konferencia Hotel
8230 Balatonfüred, Széchenyi út 16.
GPS: 46.9506390,17.8864733