Az utóbbi időben nem telik el úgy nap, hogy a hírekben ne hallanánk valamilyen információbiztonsági incidensről. Legyen az akár lehallgatási botrány, sztárok magáncélra készített fényképeinek publikálása, milliónyi hitelkártyaadat ellopása vagy a még meg nem jelent mozifilmek eltulajdonítása, a tét igen nagy.
Az információtechnológia drámai fejlődése nyomán mára elmondhatjuk, hogy életünk szerves részévé váltak a számító- és táblagépek, okostelefonok és az ezeket kiszolgáló környezet. Nem beszélve arról, hogy megjelentek olyan technológiák, amelyek messze túlmutatnak az egyébként megszokott, általunk ellenőrzés alatt tartott információs rendszereken. Ha mindezekhez hozzátesszük azt, hogy az információbiztonsági fenyegetettségekkel és sérülékenységekkel – beleértve az emberi tényezőt is – egyre gyorsuló ütemben szembesülünk, akkor világossá válik, hogy a témáért felelős vezetőként nincs könnyű dolgunk.
A Sec-TOUR konferencia célja, hogy egy asztalhoz ültesse az információbiztonság fejlesztéséért tenni vágyó IT és információbiztonsági vezetőket, valamint a szegmensben működő vállalkozásokat olyan környezetben, ahol a stratégiai és szakmai beszélgetéseken kívül a kapcsolatépítésé a főszerep.
2015. március 26., csütörtök | ||
---|---|---|
09:30 - 09:35 | Megnyitó | Rónaszéki Péter - Svájger Árpád |
09:35 - 10:00 | Piacelemzés | Gaidosch Tamás |
10:00 - 10:25 | A 20 legfontosabb biztonsági kontroll és támogatásuk Qualys szolgáltatásokkal | Szegő Vilmos, Proyet Consulting, CISA CISM |
10:25 - 11:00 | Fortinet FortiGurad szolgáltatással napjaink fejlett fenyegetéseivel szemben | Hirsch Gábor, Fortinet Kereskedelmi vezető - Sajó Péter, EuroOne |
11:00 - 11:25 | Az AirWatch legújabb innovációi a vállalati mobilitás-menedzsment területén | Alfredo Rolletta, AirWatch by VmWare |
11:25 - 11:45 | Kávészünet | Coffee break |
11:45 - 12:10 | Integrált adatmentés fizikai és virtuális környezetben | Bán Tibor, SafeSoft Kft., kereskedelmi igazgató |
12:10 - 12:35 | Adatközponti biztonság, Software Defined Protection - biztonsági integráció változatos SDN környezetekben | Csósza László, Check Point, rendszermérnök |
12:35 - 13:00 | James Bond a laptopomon: APT-k, kriptovírusok és kivédésük | Fórján Tamás, 2F 2000 Kft., operatív vezető |
13:00 - 13:25 | Skálázható és szabványos újgenerációs biztonsági platform | Karel Hendrych, Juniper Networks |
13:25 - 14:05 | Ebéd | |
14:05 - 14:30 | DDoS 1x1: elosztott túlterheléses támadások és az ellenük való védekezés fajtái | Páli Péter, S&T Consulting Hungary Kft., vezető rendszermérnök |
14:30 - 14:55 | Valódi threat intelligence és analitika Splunkkal | Horváth Tamás, BrightDea |
14:55 - 15:20 | Aruba Networks – Mozgásban a tartalom | Juhász Miklós, Valkyr, vezető szakértő |
15:20 - 15:45 | Alkalmazásbiztonság a fejlesztéstől az üzemeltetésig | Csinos Tamás, RRC Hungary |
15:45 - 16:05 | Kávészünet | |
16:05 - 16:30 | Mobil eszköz menedzsment a felhőben (Microsoft Enterprise Mobility Suite és holdudvara) | Hegyi Zsolt, WSH |
16:30 - 16:55 | Etikus hacking | PRAudit előadása |
16:55 - 17:20 | “Big Data” analitika a hálózat biztonságáért | Nagy Gábor, SafeSoft Kft., rendszermérnök |
17:20 - 17:45 | Dell Sonicwall SuperMassive - új generációs tűzfalak nagyvállalatoknak | Papp László, RRC Hungary |
2015. március 27., péntek | ||
---|---|---|
09:00 - 09:05 | Megnyitó | Rónaszéki Péter - Svájger Árpád |
09:05 - 09:30 | A Connected Car biztonsági kérdései | Strausz György Gábor, General Motors, CIO Southeast Europe |
09:30 - 09:55 | A biztonság annyit ér, amennyire intelligens és együttműködő | Tóth Árpád, McAfee |
09:55 - 10:20 | Meglévő hálózatok átalakítása stratégiai és biztonságos üzleti eszközzé | Michal Zlesák, Extreme Networks |
10:20 - 10:55 | SIEM rendszerek és a 2013 L. törvény | Hallai Szabolcs, WSH |
10:55 - 11:15 | Kávészünet | |
11:15 - 11:40 | Az informatikai szerződések evolúciója | Dr. Ormós Zoltán, ügyvéd, szerződésjogász |
11:40 - 12:05 | FortiWEB - a web alkalmazásink védelmére | Bajmóczi Balázs, WSH, vezető rendszermérnök |
12:05 - 12:30 | Feltörték, ellopták, eladták, megzsarolták. Ez a trend? | Makay Kálmán, mySec, ügyvezető |
12:30 - 12:55 | Komplex végpontvédelmi megoldások összehasonlítása | Tóth Attila, BME |
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness****
Zsóry-fürdő, Mezőkövesd
3400 Mezőkövesd, Fülemüle utca 2.
GPS: 47.796352,20.523286